Ma csigadivatbemutató volt nálunk. Vagyis az volt meghirdetve, már két napja fityegett egy tábla a kertkapun, hogy a csigadivat csimborasszóját csodálhatja meg a lelkes közönség. A kedvenc cseresznyefájuk egyik ágát választották kifutónak, az első modell már ott illegette magát a tücsök-béka duó híres slágerére, a kert lakói kezdtek belelendülni a tapsolásba, elindult a második csigamanöken is – ő kicsit szégyenlősebb volt, zavartan próbált mosolyogni, de látszott rajta, hogy nagyon-nagyon izgul – és pont amikor már kicsit felbátorodott a publikum ujjongásától, hangos csigacivakodás zaja nyomta el a melódiát. A fellépésre váró további szereplők vesztek össze azon, hogy a hosszában, vagy a keresztben csíkos hacuka a csinosabb. Az első modell csábosan tovább illegette magát, mint egy profi,, tudomást sem vett a kialakuló csetepatéról, az izgulós gyorsan (már amennyire gyorsan telt tőle) lecsúszott a színről, már a közönség is két táborra szakadt. Erre az egetverő csendetlenségre már Dadu is előcsoszogott csíkos pizsamában, dörgölgetve a csipát a szeméből. – Hát én erre készültem egész héten! – csapott a homlokára, és tüstént felcsimpaszkodott a cseresznyefa ágára, nehogy pont ő maradjon ki egy ilyen muriból; az ág akkorát reccsent, hogy még Dadu kerti kincsestalicskájában is csörömpöltek a csetreszek, a csigacsitrik csilingelve mind szétgurultak a csenevész csicsókák alá, és mindenki rávetette magát a potyogó ropogós cseresznyékre, csibéktől a csimpánzokig csak csámcsogtak, csak csámcsogtak, hogy egész csütörtökig elhallatszott.
Dadufalva, 2022. június 7.
